A HŐ ÉLETTANI HATÁSAI ÉS AZ INFRAVÖRÖS HŐKABIN (INFRASZAUNA) ALKALMAZÁSA A GYÓGYÍTÁSBAN ÉS SZÉPSÉGÁPOLÁSBAN (RÖVID KIVONAT)

A hő emberi szervezetre gyakorolt hatása

 

Az emberi test felmelegítése jótékony hatással van a szervezetre. A vérellátás fokozódik, az anyagcsere és a kiválasztási folyamatok meggyorsulása következtében fokozódik a szervezet salakmentesítése (Izzadás), csökken a túlzott savasodás. Testünk immunrendszere aktivizálódik, védekező és öngyógyító erőink növekszenek: a test melegének növekedése mozgósítja a fehér vértesteket, védekező anyagainkat és mechanizmusainkat. A vérkeringés gyorsulása jótékony hatást gyakorol a szív- és keringési rendszerre is.

 

A hő gyógyító hatásának alkalmazása

 

A meleg gyógyító hatását az emberiség már évezredekkel ezelőtt felfedezte és használta reuma, köszvény, isiász, stb. gyógyítására. Parmenidész, a 2500 évvel ezelőtt élt orvos azt mondta: "Adjatok egy szert, amivel lázat kelthetek és minden betegséget meggyógyítok." Régóta közismert a meleg gyógyító hatása a megfázás hurutos és reumatikus következményeinél is. Korábban felforrósított téglát, korsót, különböző anyagokból készített ágymelegítőket, később elektromos fűtőpárnát használtak. Az emberi test természetes infravörös kisugárzásának gyógyító hatásán alapul az évezredek óta használt kézrátételes gyógyítás. Korunkban fejlesztették ki az infravörös sugárzású elektromos lámpákat. Az egész emberi testet jótékony infravörös sugárzással elárasztó infravörös hőkabinok pedig napjainkban kezdenek rohamosan elterjedni.

A hő gyógyító hatását legeredményesebben a következő betegségeknél lehet alkalmazni: mindenféle reumatikus jellegű betegség, az izmok és izületek megbetegedései, hosszú ideje tartó gerinctáji fájdalmak (hát- és derékfájás, lumbágó, isiász, Bechterew-kór, nyakmerevedés), izületi elváltozások, vállmerevség ill. váll-kar tünetcsoport, csípő- és térdizületi panaszok, izommerevség; továbbá: megfázásos és allergiás megbetegedések, nátha, melléküreg- és egyéb gyulladások, légúti megbetegedések, hörgőasztma, krónikus hörghurut.

A természetgyógyászatban: méregtelenítés. A szervezet salakmentesítése csökkenti a mozgásszervek, izmok, ínszalagok, kötőszövetek, izületek fájdalmas elváltozásait, az életkor növekedésével gyakoribbá váló krónikus megbetegedéseket, amelyek okozati összefüggésben állnak a szervezet elsavasodásával.

Szépségápolás: a leghatékonyabb fogyasztóeszköz. A bőr vérellátását javítja, a bőrt megszabadítja a szennyeződésektől, az elhalt hámsejtektől. Ezáltal az "megfiatalodik", lágyabb és puhább, rugalmasabb lesz.

 

AZ INFRASZAUNA - A GYÓGYÍTÓ HŐHATÁS ALKALMAZÁSÁNAK LEGMODERNEBB ESZKÖZE

 

Az infravörös hő kabin a láthatatlan hasznos fény tartományában 2-25 mikrométer hullámhosszúságú infravörös sugarakat bocsát ki (mint a koraszülött osztályok inkubátora). Ezek forrása egy szabadalmaztatott, különleges, összetett anyagból készített spirális alakú ellenállástest, amelynek közvetlen melegétől bársonyos tapintású hőálló szövet védi a testet. A kabin belső burkolata olyan egyenletes és kellemes melegsugárzást bocsát ki, mint amilyet a napsugár által felmelegített homokban érezhetünk. A bőr gyengéden és egyenletesen felmelegszik, a pórusok kitágulnak, a sugarak egyenletesen áthatolnak a vérerekkel gazdagon átszőtt bőrrétegen. Kb. 4 cm-es mélységben a bőr alá hatolnak, ahol hőenergiává alakulnak és a véráram útján gyorsan eloszlanak az egész testben: rövid idő alatt kellemes melegségérzetünk támad.

Az infraszaunában 40 - 50 C fokos hőmérsékletnél jólesően, kellemesen és kényelmesen izzadunk. A ma ismert módszerek között ez az egyetlen, amely természetes módon hozza létre az egész szervezetre kiterjedő gyógyító lázhatást. A hő kabin elvégzi a kötő szövetek megtisztítását, a test "szemétlerakó helyeinek" savas salakanyagoktól való megszabadítását. A lerakódások által kiváltott fájdalmak, reumás jellegű panaszok csökkennek, vagy akár meg is szűnnek. Az infravörös hő kabin kúraszerű vagy rendszeres használata tudatos táplálkozás mellett biztosítja immunrendszerünk megerősödését az egészség és ellenálló képesség, a fizikai erőnlét helyreállítását és növelését.

Az infraszauna mélyreható izzasztó hatása következtében létrejövő verejtékezés eltávolít a szervezetből sok olyan mérget, ami az anyagcserével kapcsolatos szennyeződés folyamán rakódott le a testben. Az infraszauna a verejtékmirigyekre kifejtett serkentő hatás által fokozza a bőr kiválasztó, méregtelenítő és tisztító kapacitását.

Normál szaunában a verejték 97 %-ban vízből áll, míg az infraszaunában 80 %-ban vizet vesztünk, a többi 20 % összetétele: zsír, koleszterin, zsírban oldott mérgező hatású anyagok, nehézfémek és savak.

A szakirodalmi adatok szerint az infraszaunát a következő betegségek megelőzésére és kezelésére használják eredményesen: izületi gyulladás, ágyéktáji fájdalmak, izommerevség, kompressziós csonttörések, trauma után tartósan fennálló sokkállapotok, reuma, isiász, menopauza-szindrómák, álmatlanság, akne (pattanás, pörsenés), emésztőszervi problémák, fülbetegségek, szöveti károsodások, kereszttáji fájdalmak, vállizom- és vállízület gyulladás, ekcémák, műtét utáni fertőzések, arcidegbénulások, hasmenés, epehólyag gyulladás, neuraszténia, a medencei szervek gyulladásai, gyermekkori tüdőgyulladások, fagyási sebek.

Vérkeringést serkentő hatás: bizonyos testrészek felmelegítése a test többi részében reflexeket vált ki és értágító hatást eredményez. Az izmok felmelegedése ugyanúgy mint a mozgásuk, a vérkeringés fokozódását idézi elő.

Keringési betegségek kezelése: ha a vér sok koleszterint és zsírt tartalmaz, akkor sűrűbb lesz és a vörös vérsejtek összetapadnak. A vérsejtek felszínének ilyen csökkenése oxigénhiányt okoz, az artériák eltömődhetnek, ez fokozza a vérnyomást és szívinfarktust okozhat. Ha pedig a zsír blokkolja a vércukor sejtek általi felvételét és megszakad az inzulin kiáramlás, cukorbetegség jöhet létre. Az említett folyamatokra - a vér koleszterin és zsír tartalmának csökkentése által - igen kedvező hatást gyakorol az infravörös hő kabin használata.

Bőr- és egyéb betegségek kezelése: az infravörös melegrendszerekkel végzett kezelés után jó eredmények mutatkoztak az alábbi betegségek esetén: égési sebek, napégés által okozott fájdalom leküzdése, égések után a hegképződés megakadályozása, a bőr pórusainak eltömődése, pikkelysömör, akne, testszag, ekcéma, lázzal járó csalánkiütés, továbbá krónikus középfülgyulladás vagy középfül-fertőzés, fülzúgás, torokfájás, orrvérzés, (esetleg melléküreg gyulladás.)

Veseműködési zavarok: a mérgező anyagoknak erős kiválasztódása tehermentesíti a vesét, ennek következében csökkennek a veseműködési zavarokból eredő panaszok (pl. bokaödéma).

Fájdalomcsillapítás, sérülések kezelése: Az infravörös sugárzás - amint az a fenti felsorolásból is kitűnik -hatékony az ízületi gyulladás, fej- és hátfájdalmak, izomgörcsök és izomfájdalmak csökkentésére. Mivel elősegíti azt, hogy az oxigénhiány az izmokban hamarabb megszűnjön, a rándulások és izomhúzódások is gyorsabban és jobban gyógyulnak.

 

Az infraszauna használata a szépségápolásban és a sportban

 

Az infraszauna használatának leglátványosabb hatása: a bőr megfiatalítása. Az infravörös sugárzás kiválóan alkalmas a bőr vérellátásának serkentésére, ami döntő fontosságú a szép, fiatalos, puha bőr kialakulása szempontjából. A mélybe hatoló megtisztulás következtében a bőr megszabadul a szennyeződésektől és az elhalt sejtektől, ennek következtében az infraszauna használata kiküszöböli a bőr érdességét, zsengévé és lággyá teszi azt, erősíti rugalmasságát, javítja szerkezetét. Ugyanakkor alkalmas akne, ekcémák, pikkelysömör, égési sebek és egyéb bőrsérülések kezelésére, a nyílt sebeket is gyorsabban és kevesebb hegképződéssel gyógyítja.

Fogyasztás: infraszaunában 30-40 perc alatt 6-800 kilokalóriát lehet elégetni! Összehasonlításul néhány sport kalória felhasználása, Kcal/órában: evezés vagy maratoni futás - 800, squash - 680, úszás vagy kocogás - 400, tenisz - 330, kerékpározás - 300, gyaloglás vagy golfozás - 200. Ezekből az adatokból is látható, hogy az infraszaunázással ugyanolyan gyors fogyasztó hatás érhető el, mint olyan megerőltető sportokkal, amelyeket csak rendkívül jó erőnléti állapotban lévő személyek tudnak űzni.

Cellulitisz (narancsbőr) megszüntetése: a cellulitisz a laza kötőszövet gyulladása, melynek következtében vízből, zsírból és salakanyagokból álló gélnemű réteg rakódik le a bőr alatt. Az infravörös sugárzás hatására a test izzadással megszabadul az említett káros anyagoktól, a bőr egyensúlyba kerül.

Sport: Az infraszauna igen jól használható bemelegítésre. Rossz idő esetén helyettesítheti a szabadban végzett tréninget. A sportolónak csupán be kell ülnie a kabinba és engednie kell, hogy a hő behatoljon a testébe, egészen a verejtékezés megindulásáig. Ekkora már bemelegített állapotba kerül és megkezdheti a hideg körülmények között végzendő erőfeszítéseket. Az infraszaunázás ezen kívül jelentős mértékben meggyorsítja minden féle sportsérülés (húzódás, rándulás, stb.) gyógyulását.